Cégünk alapjai az 1920-as évekre nyúlnak vissza.
Nagypapám, Dr. Tuss Miklós aktív résztvevője volt a magyar versenyvitorlázás kialakításának. Szerepelt az amsterdami olimpián, 6R yacht osztályban. Egymás után 13 hajót (köztük 4 db 30-as Schärenkreutzert és 1 db 6R yachtot) építtetett a Balatonra, mindig a jobb eredmény elérése érdekében.
 |
Nagybátyám, ifj. Tuss Miklós a háború után kezdett versenyezni az alábbi hajóosztályokban: O-yolle, Kalóz, Finn, FD, Soling, Csillaghajó. Csapattag volt a müncheni (kieli) és moszkvai (tallini) olimpiákon. 1989-től 92-ig volt magyar szövetségi kapitány. 4 Kék szalag és 1 Fehér szalag tókerülő versenyt nyert. A nagyhajós osztályok közül a következőkben versenyzett: Dragon, 11m OD, 75-ös Schären, 40-es Schären, 30-as Schären, B31, Eliott 770, Garuda.
Vitorlakészítéssel 1967-ben kezdett el foglalkozni.
|
 |
Finnel jó szélben Tuss Miklós az első Laserrel a Balatonon
Én a 70-es évek végén kezdtem vitorlázni, (Optimist, Cadett, 420, 470). Évekig tagja voltam a magyar válogatottnak. 2002 és 2004 között edzőként tevékenykedtem az olimpiai kvalifikáción résztvevő egyik 470-es egység mellett. 2 Kék szalag és 1 Fehér szalag tókerülő versenyt nyertem. A nagyhajós osztályok közül a következőkben versenyeztem: J 24, Dragon, 8m OD, 11m OD, Eliott 770, Nautic, B 31.
1989-ben kapcsolódtam be a vitorlakészítésbe.
Jelenleg közösen versenyzünk ASSO osztályban.

Több évtizedes versenyzői tapasztalataink segítenek abban, hogy minden hajótípusra a legeredményesebb vitorlákat tudjuk kifejleszteni.
A 90-es évek elején Kelet-közép Európában elsőnek oldottuk meg saját erőből a számítógépes vitorlaszabást.
1990-óta a minőség érdekében, csak POLYANT, CONTENDER és BAINBRIDGE anyagokkal dolgozunk.
2001-ben beindítottuk a versenyvitorlák ragasztását!
2005-ben európai uniós pályázat segítségével beszerzünk egy vadonatúj, angol gyártmányú, vitorlaszabó gépet és szoftvert.
Idestova 40 éve állunk a vitorlázó társadalom rendelkezésére.
Az elmúlt tíz évben nyolc főre bővítettük csapatunkat, Európa több országába szállítottunk vitorlákat.
Bármilyen típusú hajóra készítünk vitorlát az Optimist-től az Atlanti – átkelésig.
Reméljük, Önnek is lesz alkalma kipróbálni vitorláinkat.
Csury Zoltán

Elérhetőségeink
Iroda
Tuss Kft.
1034-Budapest,
Beszterce u. 26
Tel/fax.: + 36 1 368-7824
E-mail: tuss@t-online.hu, tuss@tusssails.t-online.hu
Csury Zoltán: +36 30/9967-032
Tuss Miklós: +36 30/9967-031
Műhely cím:
1037-Budapest,
Bécsi út 267.
(legkönnyebb megközelítés: a Fehéregyházi út és a Hunor utca kereszteződésében a telep kapuján be)